In Hírekmárcius 5, 20231 Perc

Lick The Click! Sunburst Start 2023.04.29

Szezon kezdet előtti híreink

Kedves Lick the Click! és Sunburst barátok! A soron következő szezonunk kapcsán szeretnénk egy kis helyzetjelentést adni. Legnagyobb örömünkre, ha nagy vonalakban is, de van miről mesélnünk.

A legfontosabb, hogy az otthonunk továbbra is az A38 hajó lesz és idén is két tánctér vár majd benneteket! A programokat illetően a zenei sokszínűség megtartása mellett idén kimondottan törekedtünk a techno túlsúlyra a tetőteraszon, míg az orrterasz legelsősorban a house terepe lesz, a szokásos kitekintésekkel, tematikus merítésekkel. Az utolsó igazításoknál tartunk, és nagyon úgy tűnik, hogy sikerül a Lick the Click történetének akár legrégebbi korszakaira is rezonáló és az aktualitásokat is szem előtt tartó nyári menetrendet összeállítani. 

Fontos változás, hogy a LavaLava fiúkkal a legnagyobb szeretetben, de a napi szervezés vonatkozásában elváltak útjaink. Természetesen az alkalmi kollab bulik folytatása továbbra is közös szívügyünk, így már most nagyon várjuk a következő alkalmat, amikor vendégül láthatjuk őket. Klassz élmény volt a szoros együttműködés, csakis a legjobbakat kívánjuk nekik!

A rezidens témakörben nem ez az egyetlen fejlemény, hiszen külföldi és hazai vendégeink mellett új társakat is köszönthetünk a fedélzeten. Már nagyon várjuk, hogy bemutassuk őket, de fokozandó az izgalmakat, egy extra esemény bejelentésével egyidőben ragadjuk meg ehhez az alkalmat. Mivel pompás móka volt tavaly is, és a tradíció kedvéért is persze, idén is a hivatalos szezonnyitó előtt nagyjából egy hónappal egy kis összetartással indítunk. Egy  illusztris vendéggel és a rend kedvéért természetesen nappal.

Hamarosan érkezünk a részletekkel!